Medgyesi Patricia PhD

tanácsadó szakpszichológus, gyermekpszichodramatista,
az Ubuntu műhely alapítója

Bejelentkezés:
E-mail: ubuntumuhely@gmail.com
Telefon: +36 30 475 33 68

Gyermekkorom meghatározó élménye, hogy kis családban, nagycsaládban, barátokkal, kórusban, tánccsoportban együtt lenni jó. Valahol innen ered az erőm és a motivációm, ami a pszichológusi pályára hozott.

Az egyetemi évek alatt elvarázsolt a gyermekek világa, fejlődése, tudományos érdeklődésemnek teret adva, néhány évet kutatóként, oktatóként töltöttem az ELTE, majd később a PPKE Fejlődéspszichológiai Tanszékén. PhD kutatásomban a biztonságos kötődés kialakulásának meghatározó tényezőit vizsgáltam. Hivatásomat végül segítőként, a gyakorlati munkámban találtam meg. Dolgoztam óvodákban, iskolában, hátrányos helyzetű családokkal, ma már főállásban az Ubuntu műhelyben gyermek és felnőtt klienseket fogadok.

A hozzám fordulókat abban támogatom, hogy megtalálják belső erőforrásaikat, melyek segítik őket a nehézségekkel való megküzdésben, az örömtelibb, békésebb élet megélésében. Rendszerszemléletben gondolkodom, belső világok megismerése és megértése csak az egyént körülvevő környezet figyelembevételével lehetséges.

Gyermek klienseimnek köszönhetem, hogy újra és újra átélhetem velük a spontán játék örömét. Csodálattal tölt el, ahogy a gyermekek a szimbolikus játékban, alkotásokban fejezik ki belső világukat, szükségleteiket. A gyermekpszichodráma csoportok vezetése különlegesen fontos számomra, ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy a játékok során megélt szerepeiken, közös élményeken keresztül a gyerekek megtalálják saját értékeiket, kincseiket és ebben társaikat is támogatni tudják.

Felnőtt tanácsadási folyamatokban az érzelemfókuszú módszer (EFIT) áll hozzám legközelebb, szívesen alkalmazok sématerápiás, dramatikus, szimbólumterápiás eszközöket. Célom, hogy korábbi érzelmi élmények elfogadása, megértése révén klienseim énképe javuljon, értékesnek, kompetensnek éljék meg magukat és biztonságosan tudjanak kapcsolódni önmagukhoz és másokhoz.

Tapasztalatom szerint minden ember támogató kapcsolatokban képes a fejlődésre, változásra, növekedésre. A támogató kapcsolat alapelvei számomra:

Bízom benned, hogy Te is bízhass magadban és másokban.
Kíváncsi vagyok rád, szeretnélek megismerni, hogy Te is megismerhesd Önmagad és társaidat.
Elfogadlak, hogy elfogadhasd Önmagad és másokat.

Végzettségek:

  • EFIT konzultáns jelölt 2025-
  • Sématerápiás konzultáns jelölt 2025-
  • Gyermekpszichodráma tutor (Individuálpszichológiai egyesület) 2023
  • Tanácsadó szakpszichológus 2019
  • Gyermekpszichodramatista 2010
  • PhD Doktori oklevél 2003
  • Pszichológus ELTE 1993